A terület fejlődése és az ipar
 

Az ipar kötődése a termelés helyéhez
 

Még fél évtizeddel ezelőtt általános vélemény volt. hogy a vidék fejlődésének a kulcsa az iparosodás. A mindennapos területi tervezői gyakorlatban a mai napig szilárdan tartja magát az a szemlélet, amely egyenlőségjelet tesz a terület iparosodottsága és a terület fejlettsége közé. Pedig ma már hallhatók olyan vélemények. hogy a vidék iparosodásának folyamatát egyre inkább gazdasági belső erők hajtják előre és ennek számtalan torz mellékhajtása és maradandóan káros hatása is van a vidék fejlődésére Ezeket az utóbbi években sok szerző felsorolta és elemezte. Itt most arra a körülményre szeretném a figyelmet irányítani, hogy az ipar nem egyértelműen, nem teljes rendszerével kötődik a területhez. Az iparon belül az irányítás, tervezés. kutatás, piacművelés, kereskedelem területileg el tud különülni a termeléstől. Vagyis a termelés helyéhez csak a fizikai termelőtevékenység kötődik közvetlenül és feltétlenül. Ennek a ténynek a szempontjából felül kellene vizsgálnunk azokat az előítéletté merevedett ismereteinket, amelyek a terület, illetve térszerkezet fejlődése és az ipar közötti összefüggésekre vonatkoznak.

A kérdés ugyanis ebben a megvilágításban úgy vetődik fel, hogy mit jelent a terület számára az ipari TERMELÉS, hiszen mint láttuk, ez a gazdálkodó-tervező tevékenységet nem köti feltétlenül ugyanahhoz a helyhez.

Valamely üzembe bekerül az anyag, ott a munkaerő felhasználása és a termelőeszközök elhasználása árán kész termék lesz belőle, amelynek az értékében benne van az anyag és a felhasznált munkaerő értékén kívül az elhasználódott termelőeszköz értéke és bizonyos többletérték. A két utóbbinak egy része jelenik meg az önálló vállalat könyvelésében, mint — amortizációból és nyereségből képződött — fejlesztési alap. Ugyanez a folyamat játszódik le egy egyoldalúan termelésre beállított terület egészén is, csak sokkal összetettebb formában.

Az ipari termelés nemcsak a munkagépeket, termelőberendezéseket. hanem az épületeket és általában az ingatlanokat is elhasználja. És nemcsak a gyárkerítésen belül, hanem a gyárkerítésen kívül is elhasználja a vízvezetéket, csatornát, hírközlőhálózatot stb.

Azt lehet azonban mondani, hogy mindezt az ipar telepítésével kapcsolatban hozták létre. Csakhogy az ipari termelés mindazokon túl, amit az iparhoz kapcsolódó beruházásokkal hozhattak létre, elhasználja a környezetet mindenestől is. Mindenekelőtt a közeli élővizeket és magát a teret (hulladék, salak, raktározás, gyárépületek stb.), de a levegőt is, valamint ezeken keresztül a környező élővilágot.

De a terület elhasználódása ezekkel mind még nincs kimerítve. Az ipari termelés ugyanis elhasználja a termelés helyén élő társadalmat is. Ez a legáttételesebb és ezért legnehezebben követhető folyamat. Ennek megértéséhez mindenekelőtt élesen meg kell különböztetnünk a termelői és a — termeléshez helyileg nem kötődő — gazdálkodói szférát, az utóbbin értve a fejlesztő, irányító és döntéshozó tevékenységet. Ezenkívül világosan le kell szögeznünk egy nagyon egyszerű és természetes tényt, amelyet — az ipar területi szerepére vonatkozó előítéleteinkben — mégis figyelmen kívül hagyunk. Az ember egyik legősibb és legáltalánosabb törekvése a fizikai munkától való függetlenségre törekvés, a fizikai képességekre való ráutaltságtól való szabadulni akarás.

Más szavakkal mondva ugyanezt, minden ember és minden kisebb, vagy nagyobb társadalmi csoport arra törekszik, hogy a termelés és általában a gazdasági élet felett minél szélesebb körben áttekintése legyen, minél szélesebb körben ellenőrizhesse, irányíthassa azt. Ha már most egy területen csak az ipari termelés folyik, a hozzá kapcsolódó, gazdálkodó, fejlesztő, irányító tevékenység máshol folyik, akkor ezen a területen a társadalmi emelkedés bizonyos pontján a továbbhaladás ambíciója egybeesik a terület elhagyásának szükségével, ill. szándékával. A társadalom elhasználódását egyrészt a fenti egybeesésnek a társadalmi tudatba való beivódása jelzi, másrészt az, hogy mindjobban összeszűkül a társadalom szellemi, vagy potenciálisan szellemi rétege.

Maga az ipari termelés tehát nem fejleszti, hanem elhasználja a területet? És az iparfejlesztés? Nos, a fejlesztésen belül éppen úgy szétválik a termelői és nemtermelői rész, mint az ipar egészén belül A termelői jellegű beruházások a termelőképességet, a nemtermelői jellegűek az irányítás hatókörét és hatóképességét növelik. Ez azért lényeges, mert így megtörténhet, hogy egy térségben csak a termelőkapacitás növekedjék, a megnövekedett irányítási feladatok miatt szükségessé, ill. a megnövekedett fejlesztési alapok jóvoltából lehetségessé váló nemtermelői beruházások pedig más térségben valósuljanak meg. így megteremtődhetnek, vagy megerősödhetnek egy térség elhasználódásának előfeltételei.

Létkérdés ezért minden terület — város, megye stb, — számára, hogy a képződött fejlesztési erővel — annak is különösen a termelésfejlesztéstől elvonható részével milyen mértékben gazdálkodhat, illetve a területen képződő fejlesztési erő felhasználásáról hol döntenek.

A gazdasági kategóriák új értelmezése

A terület elhasználódását tekintve egyre megy, hogy ipari, vagy mezőgazdasági termelés okozza. A terület fejlődése — gyarapodása vagy leépülése — szempontjából annak a fizikai ténynek van a legnagyobb jelentősége, hogy a termék, akár ipari, akár mezőgazdasági, nem épül bele a területbe, míg az építőipari tevékenység eredménye, az építmény igen.

Másképp fogalmazva: az ipari és a mezőgazdasági foglalkoztatott — a termelés helyén — korábban beruházott ingatlant használ el, míg az építőipari foglalkoztatott ingatlant hoz létre. A szokványos csoportosítás szerint együtt emlegetett ipar és építőipar tehát termelőtevékenységével homlokegyenest ellenkező hatással van a terület fejlődésére.

Ipari és ipari üzem között sokkal nagyobb különbségek is lehetségesek, mint valamely ipari és mezőgazdasági üzem között.

A bányászat és az összes többi ipar termelési fő folyamata között például olyan alapvető különbség van, amelyhez hasonló az egész ipar és az egész mezőgazdaság között sem állapítható meg. A bányászatban ugyanis magát az anyagot a területből emeljük ki. A terület tehát nemcsak elhasználódik, hanem közvetlenül a fizikai tartalmában szegényedik el.

A mezőgazdaság fejlődése különben is csaknem azonos az iparosodáséval. Ez pedig kétszeresen is értelmetlenné teszi az ipar és a mezőgazdaság szembeállítását. Egyrészt ipari módszereket valósít meg, növeli a termelés területi koncentráltságát és termelékenységét, másrészt éppen ennek következményeképpen mind nagyobb teret enged át az iparnak.

Jól szemlélteti ezt a folyamatot az állattenyésztés fejlesztése. A tojásgyárak, sertéshizlalók stb. mellett a hagyományos állattartással hovatovább már csak rezervátumokban fenntartott génbankokban találkozhatunk.

A mezőgazdaság és az ipar között persze van különbség. Általában el lehet mondani, hogy az iparra, az élettelen anyag és annak élettelen folyamatai, a mezőgazdaságra az élő szervezetek élő folyamatai jellemzőek.

Ezzel a különbséggel azonban nem megyünk sokra, ha a tevékenységeket és ezeken keresztül a társadalmat. a terület fejlődésére, gyarapodására gyakorolt hatása alapján akarjuk kategorizálni. A gazdasági kategóriák új értelmezésére van tehát szükség, amelyben ezek ismét tartalmat kapnak. A termelést kell szembeállítani a fejlesztéssel — az érvényes osztályozási rendszerben gondolkodva — az ipar és a mezőgazdaság együttesét az építőiparral.

A IV. ötéves tervi beruházások arányai

Vizsgáljuk meg ebben az új megvilágításban, milyen hatást gyakoroltak a beruházások a IV. ötéves terv időszakában Budapestre és a vidékre.

A beruházások tömegét — alkalmasabb mérőszám híján —, az 1971—1975-ös időszakra eső pénzügyi teljesítéssel mérjük, Budapestet és a vidéket pedig aszerint hasonlítjuk össze, mennyi jutott a különböző jellegű beruházásokból egy lakosra.

Az egy lakosra jutó beruházások ezer Ft-ban.*
ipari és mezőgazd. építőipari szállítási és hírközlési kereskedelmi és kommunális összesen
termelői fejlesztői forgalmi egyéb összes
Beruházások
Budapest 24 3 21 32 80
Vidék 32 1 1 12 50

* A pénzügyi teljesítés adatai a "Beruházási adatok 1970— 1975. (Közp. Stat. Hivatal. Bp., 1978.)" című kiadványból, a vetítési alapul szolgáló 1971. január 1-i lakónépességszám a „Statisztikai Évkönyv 1976.”-ból (Közp. Stat. Hivatal. Bp., 1977.) származik.

Már az összes beruházások egy lakosra jutó teljesítésében is feltűnő az aránytalanság, pedig ezen belül a termelői jellegű beruházásokból jóval több jutott vidéknek. mint Budapestnek. A nagy eltérések a fejlesztési és a forgalmi beruházásokban jelentkeznek. Az építőipar beruházásaiból 3-szor. a forgalmi beruházásokból 5-ször (!) annyi jutott Budapesten egy lakosra, mint vidéken. A torzulásokat ilyen arányban már semmi nem indokolhatja, csak a folyamatok gazdasági tömege és lendülete, vagyis azok a bonyolult összefüggések, amelyek miatt a területi aránytalanságok, területileg torzult beruházási megoszlást és ez az aránytalanságok további növekedését eredményezi.

Hangsúlyozni kell. hogy a vidék esetén nem egy régióról van szó. amelynek az arányait a szomszédos régió másféle arányai kiegyensúlyozzák, hanem a Budapest határain kívüli egész országról, tehát az ország 10.5 milliónyi népességéből 8,5 millióról, 93 ezer km2-nyi területéből 92,5 ezerről. A beruházások területi megoszlásának aránytalansága valójában annál is jóval nagyobb, mint amilyennek a népgazdasági ágak viszonyaiból látszik. Budapesten ugyanis alapvetően más az ipari beruházások jellege, mint vidéken. A budapesti 41 milliárd Ft-nyi ipari beruházás a foglalkoztatottak 91 ezer főnyi csökkenésével járt együtt, a vidéki 171 milliárd viszont 81 ezer fős növekedéssel. Ez egyrészt azért lehet így. mert a budapesti beruházások jóval nagyobb arányban irányultak a termelékenység növelésére, mint a vidékiek, de még sokkal inkább azért, mert Budapesten az ipari beruházások nagy részét is a fejlesztő kapacitás növelésére fordították, éppen a hatalmas vidéki termelői beruházások fejlesztési bázisát megteremtve. Budapesten tehát ipari beruházásként főleg székházak, fejlesztő-kutató. beruházó, kereskedelmi stb. részlegek létesültek és fejlődtek.

Mi sem jellemzőbb erre. mint hogy az ország bányászatának budapesti részaránya 1970 és 1975 között a létszám alapján és az eszköztömeg alapján egyaránt növekedett, pedig Budapesten bányászat — a szó eredeti értelmében — sem eddig nem volt, sem ezután nem lesz. Nem is a kitermelés részaránya növekedett meg Budapesten, hanem a hatalmas vidéki energiaipari beruházások fejlesztési bázisa erősödött meg.

Már évtizedek óta az a helyzet, hogy minden fejlesztés — bármilyen területet, vagy ágazatot érintsen is —. a megvalósítást évekkel megelőzően Budapesten idéz elő mozgást, fejlődést. A fenti nagyságrendi különbség azt jelenti, hogy a vidéki régiók rohamosan tovább zsugorodnak, egyoldalú, Budapestre irányuló függő helyzetük tovább erősödik, mivel a regionális építőipari kapacitások még az eddiginél is kevésbé lesznek alkalmasak — Budapestet kiváltó — fejlesztési együttműködésre, egymás kiegészítésére.

A forgalmi beruházások szintén nem egyenértékűek Budapesten és a vidéken. A Budapestről kiinduló autópálya-építés, vasút-villamosítás, telefonvonal-korszerűsítés stb. minden km-nyi szakasza, bármelyik település, vagy megye építőipari részarányát növelje is, elsősorban Budapest gazdasági és társadalmi potenciáját emeli.

De vajon mi az oka ennek a nagy kontrasztnak? Abban szinte minden szerző, aki ezzel a problémakörrel foglalkozik, megegyezik, hogy ezt pusztán, vagy elsődlegesen földrajzi okokra nem lehet visszavezetni. A háttérben történelmi, politikai okok húzódnak meg. De melyek ezek? És milyen súlyuk van a jelenség okozati rendszerén belül?

Budapest kiemelkedésének történelmi folyamata

A XVIII. században Pest és Buda nemcsak hogy a jelenlegihez hasonlítható társadalmi hegemóniával nem rendelkeztek Magyarországon, de legalábbis Kolozsvárnak. Debrecennek és Pozsonynak nagyobb volt a gazdasági és szellemi súlya, mint Pestnek és Budának. Jó néhány várost fel lehetne még sorolni, amelyeknek társadalmi rangja — a népesség, piackörzet nagyságával, egyetem, színház, múzeum, könyvnyomda meglétével mérve —. közel azonos volt, mint Pesté és Budáé.

Az iparosodás se Pesten indult meg először. Ha hazánk területén a modern gyáripar gyökereit keressük, Diósgyőrbe jutunk, amelynek közelében épült 1770-ben a mai Magyarország területén az első vaskohó. Ebből fejlődött ki a múlt század közepén előbb az ózdi, majd a borsodnádasdi és salgótarjáni vasgyártás beindulása. Csepelen csak 1892-ben, 122 évvel Fazola vaskohója után indult meg a kohászat. A XX. század elején már ennek ellenére budapesti központok irányítása alatt van lényegében az egész magyar nehézipar. És budapesti minden és mindenki, aki csak számít Magyarországon.

Van ugyan bank vidéken is. de „a'” Magyar Nemzeti Bank Budapesten van. Van színház Miskolcon, Kecskeméten és egyebütt is, de Budapesten van „a” Magyar Nemzeti Színház. „az” Opera. „a” Zeneakadémia. Vannak múzeumok vidéken is, de Budapesten van „a” Magyar Nemzeti Múzeum, „a” Szépművészeti Múzeum és „az” Iparművészeti Múzeum, ahová az ország legféltettebb kincseinek túlnyomó részét összegyűjtik. És így tovább, egyetemek, könyvkiadók. nemzetközileg jegyzett napilapok, és sportegyletek. sorolhatnánk vég nélkül.

Mi okozta egyetlen évszázad alatt a társadalmi életnek ezt az óriási mértékű koncentrálódását?

A városok helye minden időben egybeesett a forgalom csomópontjaival, mivel a forgalom, mint a gazdasági és társadalmi élet mozgásformája, a városok fejlődésének meghatározó jelensége. Végtére a fejlődés maga is bonyolultan összetett mozgás.

A technikai forradalomig a forgalmi vonalakat folyók, folyóvölgyek, hágók, törésvonalak és egyéb természet-adta körülmények határozták meg. A maiaknál tehát mindenekelőtt sokkal szórtabbak és esetlegesebbek voltak. Mai értelemben vett utak nem léteztek, nem is beszélve vasutakról és hidakról.

A technikai forradalommal a forgalom egyrészt rövid időn belül többszörösére növekedett, másrészt a kiépített utak, főleg pedig a vasutak, csatornák, hidak és alagutak jóvoltából mesterségesen meghúzott kényszerpályákra terelődött. Nem véletlen, hogy az egész világon erre az időre, a XVIII. századra esik azoknak a metropoliszoknak a kialakulása, amelyek a környező városok közül 5—10-szeresen kiemelkednek.

Magyarországon a technikai forradalom a XVIII. század vége felé kezdte éreztetni hatását. Ekkor kezdett kiépülni a szállítási és közlekedési vonalak merev műszaki hálózata. Ebben az időben (1783-tól) Buda volt az ország kormányzati székhelye.

A folyamat a múlt század közepén gyorsult fel, amikor felépült a Lánchíd és Pestről kiindulva felépültek a legfontosabb vasútvonalak. Ezek voltak az alapjai annak a tisztán sugaras kényszerpálya-hálózatnak, amely aztán — egyre merevebben és egyre kisebb részekre tagolva — Budapesthez kötötte az ország összes jelentős erőforrásait:

Csak így — az ország összes anyagi, szellemi erőire támaszkodva jöhetett létre a XIX. század végére, az egyébként meglehetősen kifosztott és szegény ország közepén metropolis. Ennek a folyamatnak az ellenpólusán veszítette el minden más város korábbi gazdasági és társadalmi súlyát.

A kialakult helyzet

Visszatérve az iparra és területalakító hatásaira, mi a helyzet ma? Hol gazdálkodnak az ország iparában képződött fejlesztési alappal? Vállalati szinten is budapesti irányítás alá tartozik az ország iparának 45%-a. Az ilyen vállalatok vidéki gyáregységeinek, telephelyeinek gyakran pontos ismerete sincs az ott képződött fejlesztési alapról. Az ipar újabb 10—15%-át teszik ki a budapesti trösztökhöz tartozó, névleg önálló vidéki vállalatok. Ezek könyvelnek ugyan fejlesztési alapot, de az teljes egészében a tröszt központi gazdálkodásának tárgyát képezi. Végül az egyesülések között is vannak szoros gazdálkodásúak, amelyek majdnem olyan mértékben központosítják a fejlesztési alapokat, mint a trösztök. Szervezetileg tehát az ország ipara kb. 60 %-ának fejlesztési alapjával közvetlenül Budapesten gazdálkodnak.

Ez azonban még mindig messze van a valóságos helyzettől, mivel a fejlesztési alapjukkal névleg önállóan gazdálkodó vállalatok meg általában annyira el vannak adósodva, hogy újabb hitelek felvétele nélkül még az üzem normális fenntartására is képtelenek. Képződött fejlesztési alapjukkal tehát a bank gazdálkodik, ami így megint csak budapesti gazdálkodás.

Bizonyos tehát, hogy a két évszázados polarizálódási folyamatot vidéki ipartelepítésekkel és iparfejlesztéssel nem lehet feltartóztatni. Ez ugyanis csak azt jelenti, hogy vidéken megnő a termelés és ezzel a képződő fejlesztési alapok tömege is. de az utóbbi Budapest gazdálkodási lehetőségeit növeli.

A folyamatot csak a sugaras szerkezet oldásával törhetjük meg. Ez azonban már kivezet e cikk keretei közül. E helyen arra kívántam a figyelmet felhívni, hogy a társadalmi-térszerkezeti problémák összefüggéseinek szükséges mélységű feltárását az ipar területi szerepéhez kötődő előítéleteink nagymértékben gátolják.

Benyó Bertalan

Borsodi Műszaki és Ipargazdasági Élet (1977 4.sz. 12.o.)

nyitóoldal