Cikkünk szerzõje - egyébként szerzõnk
volt már a régi Beszélõben is településfejlesztõ
szakember. Szokatlan szempontból világítja meg a szociális
kisebbségek problémáit. Ám a közlekedéshálózat
feszültségeibõl levont következtetések megfelelnek
a szociológiai megfigyeléseknek.
Szegény a peremen, szegény a központban
A félmilliós cigányság ügye ma az ország
talán legnagyobb gondja. Különösen azért,
mert szétválaszthatatlanul összefonódott a szegénységgel.
A cigánysággal szembeni türelem csökkenésének
viszont egyik oka a társadalom általános lelki erõnlétének
romlása. Ez pedig egész sor olyan társadalmi közérzetet
befolyásoló jelenségtõl függ, amelynek
közvetlenül semmi köze a. cigánysághoz.
A cigányság - az egész társadalom harmonikus
fejlõdését, illetve ennek reményét súlyosan
veszélyeztetõ - lesüllyedésének megakadályozására
minden valóságos lehetõséget meg kell ragadni.
Azonban emellett - és nem ehelyett meg kellene vizsgálni
azt is, mit tehetnénk, hogy a szegénység, illetve
annak hatványozott formája, a cigány lét könnyebben
elviselhetõ legyen. A szegénység nem mindenütt
és minden körülmények között egyformán
szorít ki a társadalomból, és. sodor a deviancia
felé.
A cigányoknak és általában az elesett embereknek
a peremkerületek és az agglomerációs települések
az életre, az elfogadottságra több - nem sok, nem bõséges,
csupán több - lehetõséget tudnak nyújtani.
A szegénység ott kevésbé forgatja ki az embert
méltóságából.
A Belvárosban az ember, ha öltözködésében,
háztartásának vezetésében, beszédében,
viselkedésében nem tud a - sokszor felszínes, de szigorú
és szûk - civilizációs normáknak megfelelni,
kiszorul a társadalomból; emberi tartása könnyebben
megrendül, mint a peremen. Ugyanakkor azonban az ellátásnak
és a kereseti lehetõségeknek olyan félelmetesen
nagy többletét nyújtja a központ (általában
a városközpontokról van szó de kiemelkedõen
Budapest központjáról) a peremkerületekkel szemben;
az értékekre olyan kíméletlen szívóhatást
gyakorol, hogy a szegény ember is nehezen áll ellent a csábításnak.
Megy, ha tud, a központ felé, az értékek, a lehetõségek
után. Az egész rendszert átható területi
centralizációs folyamatnak az örökös gerjesztõ
eleme a közlekedéshálózati centralizáció.
Feszültség a centrumban
A területi centralizáció nagy erejû folyamata
többféleképpen is súlyosbítja a cigányság
és a szegénység helyzetét.
Rohamosan szûkíti az egész társadalom fizikai
és szimbolikus mozgásterét, vagyis az egzisztenciális
távlatot, és ezzel türelmetlenebbé teszi a társadalmat
minden mással, idegennel, szokatlannal szemben.
A mozgástér szûkülése is elsõsorban
és legsúlyosabban a szegény, illetve a cigány
embereket érinti. Nagyon érdekes példa erre - mert
ebben az esetben a teret szó szerint is lehet érteni - aluljárók
és közterületek megtisztítása az árusoktól.
Ezt mint nagy vívmányt kell fogadnunk, hiszen már
mozdulni is alig lehetett. Csakhogy ezrekre, ha nem tízezrekre megy
azok száma, akik így ismét kenyér nélkül
maradtak.
Mi itt a probléma? A központban valószínûtlenül
kis területre szorul össze a forgalom túlnyomó
része. Tehát vagy mozdulni sem tudunk az árusoktól,
vagy kiszorítjuk, kitiltjuk az árusokat arról a helyrõl,
ahol forgalom van, vagyis ahol meg tudnának élni.
Peremolló
A centralizáció leértékeli a közeli-távoli
peremterületeken elvégzett emberi tevékenységek
értékét. Minthogy a dolgok túlnyomó
részben csak a központon keresztül értékesülhetnek,
a peremterületen élõnek a javakért mindig jobban
meg kell fizetnie, mint ahogy tevékenységét értékesíteni
tudja. A centrum és a perem viszonyát az "agrárolló"
logikájának mintájára érthetlük
meg.
Ne feledkezzünk meg a hatalmas fáradság és
idõtöbbletrõl, amelyet a peremterületen élõknek
meg kell adniuk a központ távolsága miatt.
Önmagát növelõ feszültség
A centralizáció a legsúlyosabb bajt azzal okozza,
hogy állandóan növeli a rendszer tehetetlenségét,
és csökkenti a teljesítõképességét.
Olyan kényszerfolyamat, amelynek. során a központban
- minthogy a kapcsolatok túlnyomórészt a központon
keresztül jönnek létre - egyre intenzívebb lesz
az irányító, tervezõ, információs
és más elvont tevékenységek jelenléte;
ezek egyre többet foglalnak el az egyre értékesebb szûk
térbõl. Emiatt a források egyre jobban kénytelenek
távolodni a központtól, és mivel a piaci kapcsolat
túlnyomórészt a központban vagy a központon
keresztül jöhet létre, a forrás és a piac
között nõ a távolság: Így állandóan
nõ a forgalom, növekszik a rendszer anyag- és energiaigénye,
költségessége, csökken a rugalmassága, teljesítõ-,
teherbíró képessége.
Pénzhiányt!
Bármit akarunk tenni, ahhoz pénz kell. A területi
centralizáció megfékezéséhez viszont
éppenséggel nem pénz kell, hanem pénzhiány.
Új töke, új lehetõségek keletkezésének
éppen az a feltétele, hogy ne legyen pénz az újabb
centralizáló közlekedéshálózati
beruházásokhoz, és ezzel lehetõvé váljék
a periferikus kapcsolatok megerõsödése. A centralizáció
megfékezése nyomán mindenütt a városok
körül - legnagyobb mértékben persze az MO-s körgyûrû
déli szakasza jóvoltából Budapest körül
hatalmas területeken oldódik a központra való ráutaltság,
nõ a terület értéke, új tõke keletkezik,
bõvül a társadalmi mozgástér, az egzisztenciális
távlat.
Azt persze tudni kell, hogy a centralizációs folyamatnak
minden képzeletet fölülmúlóan nagy a sodrása.
A központ tömöríti a tekintéllyel, hatalommal
és tõkével legjobban megerõsített érdekeket:
A központi technokrácia és tõke életeleme
a forgalom növekedése. Ennek pedig legbiztosabb gerjesztõje
a közlekedéshálózati centralizáció.
Ezért kell a technokráciának és a tõkének
mindenáron lágymányosi híd, metró, belvárosi
mélygarázsok. Forgalom kell, minél nagyobb forgalom.
Ha nem helyezkedünk szembe a közlekedéshálózati
centralizáció rendszert sorvasztó folyamatával,
csak beszélhetünk a gondjaink enyhítésérõl.
Amit teszünk, az közvetve vagy közvetlenül mindig a
központot fogja erõsíteni, és a társadalmi
feszültségeket, a gazdagság és a szegénység
közötti szakadékot fogja növelni, egyebek mellett
súlyosbítani fogja a cigányság helyzetét
is.
Benyó Bertalan
Beszélõ, 1992.február 29.