BARÁTSÁG?
Szeretnék valamit hozzáfűzni Konrád György „A barátság feltétele” című cikkéhez, ami ugyan mindabból, amit Konrád György leírt, következik, de jelentősége miatt érdemes kifejteni. Amikor „a felelős osztrák kormány egy felelőtlen magyar kormánnyal szerződést kötött”, akkor valami félelmetes, objektív változás állt be Ausztriának a magyar társadalommal szembeni érdekviszonyában.
Az talán természetes, hogy teljesen nem mondhatunk le a reményről, hogy egyszer nekünk is legyen valóságos parlamentünk és felelős kormányunk. De ha az a „felelőtlen kormány” (Konrád találó megjelölése), amellyel Ausztria szerződést kötött, már nem lesz hatalmon, mi lesz a jogfolytonossággal? Ki fizeti meg majd Ausztriának a tartozást? Hiszen ez a tartozás egy olyan szerződés következménye lesz, amelyet a társadalom tiltakozását félrelökve kötöttek meg!
Ausztria tehát a jogfolytonosságban érdekelt. Érdekei Ausztriát a fölöttünk álló, maroknyi kisebbség által gyakorolt hatalom mellé állítják és szembe elhallgattatott és elkeseredett társadalmunkkal.
De figyeljük csak a többi jelenséget!
Az újabb egymilliárd márka nyugatnémet kölcsön kinek segít? Talán nem kizárólag a „felelőtlen kormánynak”? És megint a kérdés: Ki fogja visszafizetni? Tehát a nyugatnémet kormány is csak a jogfolytonosságban érdekelt.
Aztán a másik, mindenütt Nyugaton, leginkább megint a szomszédos Ausztriában: A hatóságok a menekülteket gyorsított eljárások során világosítják fel, hogy miután Ausztriától sem politikai menedékjogot, sem semmiféle támogatást az ottmaradás esetére nem kaphatnak, menjenek szépen vissza a „hazájukba”.
Persze, hiszen egyrészt Ausztriában és mindenütt Nyugaton munkanélküliség van, másrészt a menekülők befogadásával nehezítenék a helyzetét annak a „felelőtlen kormány”-nak, amelyiktől várják befektetett tőkéik megtérítését.
Egy minden eddiginél nyomasztóbb kép kezd előttem kirajzolódni a helyzetünkről. Talán nem is két szembenálló rendszer az, amit Keletnek és Nyugatnak szokás nevezni, hanem egy összefüggő rendszer, amelynek van két – egymás ellen fenekedő, de egymástól függő, egymásból élő, egymást sunyi, elvtelen módon elismerő, igazoló – pólusa.
Belátom, hogy leegyszerűsített és nyers ez a kép, de abban biztos vagyok, hogy érdemes volna gondolkodni rajta.
Benyó Bertalan (Szóló Benedek álnéven)
Beszélő (szamizdat kiadás) 23. szám (1988/1.)