Az autópálya mint kényszerpálya
A környezetalakítás dilemmái
Ha komolyan vesszük a környezet fogalmát, ha távlatokban gondolkodunk, tervezünk, ki kell szabadulnunk a „környezet" szó bűvöletéből. Észre kell vennünk, hogy minden környezeti jelenség, a súlyos károsodások, torzulások is — mint a víz, a levegő, a talaj szennyeződése, a zaj, a szemét stb. — főleg közlekedéshálózatunk alakulásának következményei. A közlekedéshálózat minden társadalmi, illetve gazdasági mozgásnak — a fejlesztéseknek is — kényszerpályája. Jövőbeli környezeti gondjainkat a jelenlegi közlekedéshálózat, illetve annak várható változásai hordozzák magukban, nem pedig az, amit ma, környezeti bajnak, kárnak ismerünk. Gondoljunk csak a Balatonra. Ma az eutrofizációt érezzük a legsúlyosabb környezeti veszélynek. De mitől fog 25—30 év múlva a legjobban fájni a fejünk? Egészen bizonyos, hogy nem az eutrofizációtól. Akkor a jelenlegitől különböző természeti, műszaki, gazdasági szituáció fog körülvenni és gondokat okozni. A mindennapi környezetvédelem tulajdonképpen a káros jelenségekre adott reakció, tehát kényszerintézkedések sora. Minél szorítóbbak ezek a kényszerek, annál kevésbé vehetők figyelembe az intézkedések, beavatkozások későbbi hatásai. Távlati gondolkodásunk központjában viszont cselekvési lehetőségeink tágításának, a kényszerek oldásának kell állnia. Az. eutrofizáció például természetes folyamat, amely a Balatonban a rendkívül erős társadalmi-gazdasági mozgás hatására gyorsul fel. Mit teszünk ellene? Növeljük az emberi beavatkozások tömegét és ütemét. Óriási anyagi erőfeszítések árán a tavat mindinkább óriási fürdőmedencévé tesszük, amelyben és amely körül minden körülményt, amelyre a figyelmünk egyáltalán kiterjed, mesterségesen kell fenntartani.
Közben a tó partjának keskeny sávjában a terület felhasználhatósága, értéke tovább növekszik, és így a forgalmat és a fejlesztéseket még erősebben vonzza. Ezzel a tó partja mögött 20—40 km mélységű, hatalmas depressziós terület és a keskeny partsáv között végbemenő képtelen mértékű értékpolarizáció tovább növekszik. Ezt a parti sávot erősítjük a regionális csatorna-, víz-, gázvezeték, telefonhálózat megépítésével, fejlesztésével is; ez azonban kivétel nélkül következménynek, kényszerintézkedésnek tekinthető a közlekedéshálózat fejlesztéséhez képest.
A Balaton-térségi közlekedéshálózat fejlesztésében legnagyobb hatóerejű lépésünk a balatoni autópálya építése a parttól 1—2 km-es távolságra. Éz az autópálya, ha építése folytatódik, tovább fogja szűkíteni cselekvési terünket. Mert hiába kerüli el dél felé néhány száz méterrel vagy 1—2 km-rel a part menti területsávot, forgalomtechnikai okokból nem lehet kapcsolata az őt két oldalról övező területekkel, csak a csomópontjain keresztül.
Ezekről a területekről ugyanis a pályára fel- vagy lehajtani nem lehet. Ezért a fejlesztési esélyeket, a fejlesztési igények súlyát, sürgősségét is a keskeny part menti sávban növeli tovább. Ezen a vonalon nem. autópályát, hanem olyan alacsonyabb rendű utat kellene építeni, amely általában nem zárja ki eleve a ráhajtás vagy lehajtás lehetőségét. Ennek előnyei:
- sokkal kevesebbe kerülne, mint az autópálya;
- ha a kijelölt nyomvonalon csak kétszintes kereszteződések nélküli főút épülne, a part menti fejlesztési sáv közlekedési átbocsátó képességét nem növelné meg annyira, mint az autópálya;
- a legjelentősebb hatása azonban az volna, hogy létrejönne a beépített sávon kívül egy új vonal, amely képes volna olyan fejlesztéseknek helyet adni, amelyeket ma kizárólag a part menti sávban lehet elhelyezni.
Az autópálya egyelőre nem épül, de amíg érvényes ennek a magas szinten jóváhagyott terve, és amíg nem épül ezen a nyomvonalon jóval olcsóbb, alacsonyabbrendű út, addig változatlan vagy növekvő tempóban folytatódik a keskeny, part menti beépített sáv fejlesztése, és a már most is képtelen méreteket öltő értékpolarizáció a parti sáv és a több tíz km széles mögöttes területek között. De miért történik ez így? Miért hat a sok különböző helyen meghozott döntés a feszültségek, a területi értékpolarizáció a cselekvési kényszerek növekedése irányában?
Azok számára, akik az intézkedési, fejlesztési döntéseket kézben tartják, befolyásolni tudják, minden cselekvésük legfontosabb motívuma ennek az akaratérvényesítési lehetőségnek a megtartása, erősítése. Minél nagyobbak a feszültségek, minél szorítóbbak a cselekvési kényszerek, annál jobban igazolni lehet a mind magasabb technikai színvonal, a mind bonyolultabb műszaki, szervezeti rendszer szükségességét. Márpedig minél magasabb a technikai színvonal, minél bonyolultabb, áttekinthetetlenebb a rendszer, annál merevebben kézben tarthatók a folyamatok, annál kevésbé befolyásolhatók kívülről. Ha a környezet alakulásának görcsös folyamatait, szorító cselekvési kényszereinket oldani akarjuk, először a tervezés zárt, merev rendszerét kell oldanunk. Döntő jelentősége van jövőnk, ha úgy tetszik, környezetünk jövője szempontjából a tervezés nyitottságának, a társadalom előtti személyes felelősség vállalásának a tervezésben, a kutatásban, és ami még ennél is fontosabb, a tervezések, kutatások hivatali irányításában.
Benyó Bertalan
Búvár 1985. október XL. évf. 10.sz. 518. o.