A forint és a közlekedéshálózati centralizáció
Azt mondják a „szakértők" (Magyar Hírlap, 2011. 09. 22., Egyre közelebb a háromszáz- ••), „akár
háromszáz forintos eurót is kitermelhet a honi gazdaságpolitika". Még mintha
célozgatnának is a „szakértők", hogy lám-lám, jobb lett volna tavaly
csínján bánni az IMF-fel: „Németh Dávid, az ING Bank vezető elemzője
szerint a forint... most már
gyengébb, mint a tavaly nyári IMF-távozás után".
Ez azonban így meglehetősen felületes értékelés. (Az aktualitáson nem
változtat, hogy az óta már a háromszáznak is bőven fölötte vagyunk, nem
változtat az IMF-fel fenntartott viszonyunk változása se, és a leminősítéseink
se.) A „szakértők" – óvatosságból
– sem arra nem tesznek kísérletet, hogy megmondják, miért romlik ennyire
a forint, sem arra, hogy megmondják, mit kellene tenni. Persze nem is igazán a
gazdaságpolitikával van baj. Megteszik azt a gazdaságpolitikusok, amit –
végletekig kifosztott helyzetünkben – megtehetnek. Egyáltalán nem úgy
tűnik, mintha az őket szapuló „szakértők" többre lennének képesek. A
baj azzal van, ami kívül esik a gazdaságpolitika hatókörén, de a
gazdaságpolitikai szakértők látókörén is. Tudniillik azzal, hogy a forint
értékét emelni csak úgy lehetne, ha a nemzetek fölötti nagytőkétől független
saját tőkét tudnánk teremteni. A budapesti „Cityn" kívüli egész
országnak az értékét megemelve, azáltal, hogy oldjuk a közlekedéshálózati
centralizációt. A közlekedéshálózat minden emberi – társadalmi, gazdasági,
kulturális – folyamatnak fizikai kényszerpálya-hálózata. A fejlődésnek
is. A piacmozgásnak is. A lefektetett, megépített sínek, pályák, hidak,
alagutak – minden mozgás irányát mereven behatároló – hálózatáról
van szó. Még a tetejében a közlekedéshálózat alakítása az egyetlen dolog, amely
az állam kezében, hatalmában van, és nem kizárólag a nemzetek feletti
nagytőkéében.
De akkor miért folyik tébolyult mértékben, sőt növekvő tempóban tovább a
közlekedéshálózati centralizáció? Miért folyik tovább fennakadás nélkül a
— soha semmiféle megtérüléssel nem igazolt, csak az ország terheit
növelni tudó — metró építése (talán, mert zsúfolt a 7-es busz?), a HÉV-ek
és a fogaskerekű beerőltetése a központba, mélygarázs a Kossuth téren meg
ilyenek, s közben miért nem történik egyetlen lépés se, még ha semmibe sem
kerülne, akkor se, a centralizáció oldása érdekében? Azért, mert a
technokrácia, amelynek a fejlesztés, tervezés – párttól, kormánytól
függetlenül – irányítása alatt van, teljes egészében a centralizációban
van érdekelve. Ez biztosítja, szilárdítja egzisztenciáját. Ez teszi lehetővé a
nagy bombasztikus beruházásokat, amelyeknél csak az a fontos, hogy nagy
pénztömegeket mozgassanak meg. Nem számít, hogy ezek a nagyberuházások a
budapesti „Cityn" kívüli egész országnak tovább szűkítik a
mozgásterét, cselekvési, döntési lehetőségeinek a körét, tehát tovább apasztják az ország értékét.
És ezekért a döntésekért senkinek nem kell
felelősséget vállalnia nevével, személyében, nyíltan a társadalom felé.
Válaszkényszerben mindenki csak felfelé van. Felettesei felé, a feletteseinek a
felettesei felé, fel egészen a nemzetek feletti nagytőkéig. De nemcsak a
számonkérés lehetősége nincs meg a személyes és nyílt felelősségvállalási
kötelezettség hiánya miatt. Nincs is, aki számon kérjen. Hiányzik a
közgondolkodásból annak a tudata, hogy a területi, közlekedéshálózati
centralizáció, a piac és a hatalom végzetes mértékű cityre összpontosulása a
pusztulás felé sodorja az országot.
A technokrácia hatalma mindaddig kikezdhetetlen, és a globális tőkével
szemben mindaddig tehetetlenek vagyunk, amíg általánosan elismert tétel nem
lesz, hogy:
— a területi, közlekedéshálózati centralizáció a kártékony, romboló
növekedésnek legfőbb gerjesztője;
– a technokrácia, amellett, hogy a globális tőke kitartottja, a területi
centralizáció közvetlen haszonélvezője, és mint ilyen virulens parazitája a
rendszernek;
– a demokráciának (magyarul néphatalom), de a legitimációnak és a szuverenitásnak is alapfeltétele az értelmiség személyes és nyílt felelősségvállalása, válaszkényszere.
BENYÓ BERTALAN
Kapu 2012./1.sz.