Hálózat nélkül nincs közlekedés
A lap júliusi számában dr. Hajtó Ödön tollából megjelent egy cikk „A közlekedés hosszú távú tervezése" címmel. A lap júniusi
számában volt ennek egy előzménye szintén az ő tollából „Államreform és
közlekedésfejlesztés" címmel. A két cikk egészen különösen információgazdag és elgondolkodtató írás. A tervezés
hiánya, áttekinthetetlensége és/vagy megbízhatatlansága teljes joggal tölti el
a mérnöktársadalmat szorongással.
Van azonban az egész közlekedéssel kapcsolatos gondolkodásnak egy olyan
alapvető, súlyos hiányossága, amely alól a szerző cikke sem kivétel. Mégis
hangsúlyozni szeretném, hogy a cikkhez való kapcsolódásom egy alkalom
megragadására tett kísérlet. A cikk központi mondanivalója egy közlekedési kerekasztal létrehozására tett javaslat, amely a következő
mondattal kezdődik: „a közlekedés célja egyrészt a személyek, másrészt az
áruk mozgásának biztosítása". Talán ehhez kapcsolódnék. A közlekedés
kétségkívül személyek és áruk mozgása ill. mozgatása. De közlekedéshálózat
nélkül nincs közlekedés. Az egész hálózati kérdést figyelmen kívül hagyva nem
volna szabad a közlekedés hosszú távú tervezéséről beszélni. Vagy ha mégis ezt
tesszük, akkor egy katasztrofális folyamatról, Magyarország legsúlyosabb
fejlődési problémájáról, a közlekedéshálózati centralizációról nem veszünk
tudomást. A magam részéről három évtizede a legkülönbözőbb oldalakról járom
körül ezt a kérdést újra és újra (honlapom: www.benyobertalan.hu). A
közlekedési kerekasztallal kapcsolatban szóba kerül a közúti, a vasúti, a vízi
és a légi közlekedés képviselője, a helyi, országon belüli és nemzetközi közlekedés
képviselője, a fenntartók, az építők, a tervezők, a fuvarozók, a szociológusok,
urbanisták, és a környezetvédők is. De sehol,
semmilyen vonatkozásban nem merül fel az irányok szerepe (pedig a közlekedés
nem skaláris, hanem vektorjelenség), és így nem merül fel Budapest nyomasztó
gazdasági, társadalmi, hatalmi primátusa, ill. a közlekedéshálózat ebben
játszott kiugró jelentőségű főszerepe sem.
Nem szeretném magamat ismételni. Hiszen mindössze négy hónapja, márciusban
jelent meg ebben a lapban „Centralizáció-kizsákmányolás" címmel
levelem. Ebben egyrészt kifejtettem, hogy a közlekedéshálózati centralizáció a
globális tőke számára a legfőbb biztosíték arra, hogy maga alá gyűrheti a
társadalmat, másrészt megpróbáltam kifejteni, vagy legalább éreztetni mit jelenthetne
számunkra, ha széles körben tudatosodhatna a közlekedéshálózati centralizáció
pusztító szerepe.
A mindent elszürkítő és elembertelenítő növekedési kényszer ellen, ill. az emberi szabadság bővítéséért csak egyet tehetünk: minden lehetséges eszközzel és alkalommal fellépünk a közlekedési centralizációval szemben.
BENYÓ BERTALAN