A növekedéshez, termelési, fogyasztási,
forgalmi növekedéshez való viszonyulásról
szeretnék beszélni. Ezzel a problémával teljesen
magamra maradok. Ezért nem tudok a közlekedéshálózati
centralizációval kapcsolatban sem senkit párbeszédre
késztetni. Mert ugye ha a növekedés nem gond, vagy legalább
is valami szükséges rossznak tekintendõ, akkor semmi
súlya nincs a növekedés és a közlekedéshálózati
centralizáció szoros összefüggését
igazoló fejtegetéseimnek.
Az egész világ növekedésért liheg.
Politikus - a világon bárhol - csak növekedéssel
tudja igazolni magát. Minden napilap, folyóirat tele van
a növekedés ígéretével vagy hiányolásával.
Ugyanakkor a környezetért, természetért felelõsséget
érzõk tudják jól, hogy a fogyasztás
féktelen növekedése maga a halál. Ámde
a különbözõ szólamok közötti összefüggések,
ellentmondások, mintha senkit nem érdekelnének. A
növekedés helyett alternatívát kellene kínálni
a közgondolkodásnak. Ehelyett mindenki jól elvan a saját
közhelyei zárt körén belül.
A kulcsszónak a szabadságnak kellene lennie. Csak ne
volna ez a szó olyan végzetesen elkoptatott! A növekedés
helyett a szabadságnak kellene erõsödnie, az egyéni
döntési lehetõségek körének kellene
bõvülnie, és a fogyasztási kényszernek
enyhülnie, de legalább a fogyasztási kényszer
tébolyult növekedésének lefékezõdnie.
Szóval a legkevésbé se lehetne elégséges
a politikusok adu ásza, a reálbéremelkedés.
Hiszen ha a reálbéremelkedésnél is erõsebben
növekszik az utazási, vízfogyasztási, energiafogyasztási,
szeméttermelési kényszer, akkor mit ér az,
hogy ezekbõl ezután többet meg tudunk fizetni.
Üdvözöllek
Benyó Bertalan
Budapest, 1999-01-07