Valóban Budapest tartja el?
Magyar Nemzet 1999. május 19.



Demszky Gábor fõpolgármester állította a Magyar Nemzetben ( 1999. április 9.): "Budapest tartja el az ország felét. A fõvárosban fizetik be az adók hatvan százalékát itt termelik meg a nemzeti össztermék negyven százalékát. Miközben Budapest az ország húzóereje, egyre kevesebbet kap vissza a megtermelt pénzbõl."

Azért figyeltem fel különösen erre, mert éppen minap hangzottak el szinte ugyanazok a mondatok egy metróval kapcsolatos baráti vitában. Nagyon rossz jel, hogy a társadalom egy része úgy érzi, hogy a vidék csak púp a fõváros hátán.

De vajon igaz-e, hogy a fõváros tartja el az ország felét? Mi az oka, hogy a jövedelmek túlnyomó többsége Budapesten csapódik le, és hogy itt fizetik be az adók hatvan százalékát? Miért tûnik fel úgy, hogy itt termelik meg a nemzeti össztermék negyven százalékát, mikor tényleges termelés Budapesten egyre kevésbé folyik?

Nos, a termelõ szervezetek nagy részének Budapesten, annak is a belsõ részén van a központja, székháza. Így az ország nagy részének a termelése után a fõvárosban készítik a mérleget, és ott is fizetik be utána az adókat. Ennél is nagyobb mértékben központosítja az ország termelésének az eredményét a kereskedelem. hiszen az áruk döntõ többsége csak Budapesten vagy Budapest közvetítésével éri el a piacot. A legnagyobb hatásúak pedig ebbõl a szempontból a bankok, amelyek a fölvett hitelek kamataival a termelõk, illetve termelõ szervezetek eszmei eredményének túlnyomó részét viszik el. És a bankok kivétel nélkül a fõvárosban, annak is a közepén mûködnek és adóznak.

A következõ kérdés, minek a következménye ez a helyzet. A folyamat, amelynek során Budapest szoros, mindenre kiterjedõ befolyása alá került az egész ország, csak 150 éves. Úgy 250 évvel ezelõtt nemcsak hogy nem is létezett még Budapest, de Buda és Pest együtt sem tartozott a jelentõsebb szellemi, politikai központok közé, és a kereskedelemben sem volt a legjelentõsebb. Ennyit a fõpolgármesternek ahhoz a mondatához, hogy "Magyarországon a modernizáció motorja mindig is Budapest volt". (Ez az ország azért mégiscsak több mint 250 éves.)

A rohamos fejlõdés azzal indult meg, hogy másfél évszázada megépült a Lánchíd, és Pestrõl kiindulva sugárirányban megépültek Vác, Szolnok felé az elsõ vasútvonalak. Röviddel ezek után megépült a többi híd, mind Budapesten és a többi vasútvonal, mind Budapestrõl sugárirányban kiindulva, és létrejött a világ legkövetkezetesebben centralizált közlekedési hálózata. Természetesen mindenki, aki érvényesülni, vagyonra, befolyásra szert akart tenni, Budapesten igyekezett pozíciót szerezni. A rohamos centralizációs folyamat (modernizáció?) fél évszázad alatt elvezetett oda, hogy Magyarország történelmi városai (Kolozsvár, Debrecen, Nagyvárad, Pozsony. Komárom stb.) mind elvesztették korábbi társadalmi és politikai súlyukat. Aztán 1920-ban bekövetkezett a történelmi Magyarország darabokra hullása. A maradékban azonban tovább folytatódott a közlekedéshálózat tébolyult mértékû centralizációja.

Századunk utolsó harmadában feltették erre a folyamatra a koronát a Budapest központjából mindenfelé csápszerûen kinyúló autópályákkal és ezek célszerû kiegészítésével, a tökéletesen centrikus metróhálózattal. Egy szó, mint száz, nem Budapest tartja el az ország felét, és nem Budapesten termelik meg a nemzeti össztermék negyven százalékát.

Most állítólag mégis újabb metróval kell tovább emelnünk ennek a központnak az értékét és befolyását. Ahelyett, hogy a külsõ kerületek és a vidéki régiók egymás közötti kapcsolatainak javításával oldani igyekeznénk azt a centralizációs folyamatot, amely a végletekig tovább növeli a társadalmi, gazdasági és környezeti feszültségeket.

Benyó Bertalan
 

nyitóoldal