A politikai, etnikai, társadalmi, környezeti feszültségek egyre félelmetesebben növekednek. A feszültségek növekedése mindaddig megállíthatatlan, amíg a politikai célok vezérszólama a növekedés. Nem, mintha nem kellene növekednünk, hiszen a növekedés kényszer. De hogy ez kényszer, annak köztudottnak kellene lenni, és a legfőbb célnak arra kellene irányulnia, hogy az emberek cselekvési tere, az egyén döntési lehetőségeinek köre, a szabadság bővüljön, a kényszerek, feszültségek enyhüljenek. Ez azonban nem megy addig, amíg köztudottá nem válik,
- hogy a termelés és fogyasztás növekedése nem fejlődés, hanem sodródás, amellyel együtt növekednek a feszültségek, és pusztul a világunk,
- hogy a termelési és fogyasztási kényszer legfőbb oka a közlekedéshálózati centralizáció,
- hogy a közlekedéshálózati centralizáció tőkeérdek, a globális tőkének ma legalapvetőbb érdeke,
- hogy a növekedés és a közlekedéshálózati centralizáció az emberrel egyidős, egymást erősítő, öngerjesztő folyamatok,
- hogy a demokrácia csak illúzió, a társadalom ámítása, ha hiányzik a hatalmat gyakorlók (képviselők, hivatalnokok, szakértők) a döntéseikért nyíltan vállalt személyes felelőssége, a hivatalok feltétlen válaszkényszere,
- hogy a közpénzekből történő politikai tervezés (közlekedéshálózati, településhálózati, rendezési, stb.) jövőképtervezés, amely hamis, félrevezető, nem teszi lehetővé a jelenlegi hivatalos szándékok felülvizsgálatát, tehát kizárja a folyamatba való beavatkozás lehetőségét, és kizárólag a hatalom szándékainak leplezésére jó,
- hogy a gazdasági növekedés olyan társasági formákat hozott létre, melyek mögött nem áll valódi személyes felelősségvállalás, és amelyek a természeti és humán erőforrásoknak minél olcsóbban és minél nagyobb haszonnal történő használatában érdekeltek, ezen erőforrások megóvásában viszont sem közvetlen, sem közvetett módon nem érdekeltek.
Budapest, 2009.04.14. Benyó
Bertalan